|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 20 találat | lapozás: 1-20 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Székely András Bertalan 1998. június folyamánA választások után a "távozófélben levő kormány nem éppen sikerágazattal foglalkozó szerve sajtótájékoztatót tartott. A Határon Túli Magyarok Hivataláról van szó, amely többek között különböző - a legjobb indulattal is ambivalensnek nevezhető - alapszerződések előkészítésével, elmaradt magyar-magyar csúcstalálkozó-sorozattal, a kisebbségi magyar szervezetek megosztásával írta be nevét az elmúlt négy év politikatörténetébe." A sajtótájékoztatón bemutatták a felvidéki, erdélyi és kárpátaljai magyarság helyzetéről szóló jelentésüket. /Székely András Bertalan: A HTMH hattyúdala. = Nyugati Magyarság (Budapest, Montréal), jún./ Előzmény: a HTMH sajtóértekezlete jún. 10-én volt.1993. november 4.Nov. 4-én születésének nyolcvanadik évfordulóján Venczel József /Csíkszereda, 1913. nov. 4.- Kolozsvár, 1972. márc. 13./ emlékünnepségek kezdődtek Csíkszeredában, a Márton Áron Gimnáziumban, ahol emléktáblát lepleztek le, majd honismereti vetélkedőn mérik össze tudásukat a diákok. Nov. 5-én Venczel József-emlékkiállítás nyílik, este a tudós jó barátja, Jakab László kanonok mutat be szentmisét. Nov. 6-án tudományos emléküléssel emlékeznek, majd Székely András Bertalan ismerteti Venczel József Misztériumjáték című drámáját, majd a városban Venczel József emléktáblát avatnak. A csíkszeredai Park utca felveszi Venczel József nevét. /Venczel József emlékünnepségek. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 4./1993. november 6.Folytatódott Csíkszeredán a Venczel Józsefre való emlékezés, nov. 6-án Székely András Bertalan, Venczel József életútjának kutatója beszélt a tudósról és az erdélyi falukutatásról, Gáll Ernő professzor az önismeret venczeli modelljéről, majd Nagy Benedek, Vetési László lelkész és Szabó Sándor, Heves város helytörténésze tartott előadást. Ezután dr. Csedő Csaba polgármester ünnepélyesen leleplezte a Csíkszereda főterének sarkán felállított Venczel József plakettet és emléktáblát, Vetró András alkotását. /Venczel József emlékünnepség. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 9., Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 12./1993. november 13.Székely András Bertalan segített Venczel József hagyatékának a Széchényi Könyvtárba való átmentésében. Az átmentett anyag alapján sikerült 1988-ban Budapesten egy Venczel-kötetet kiadni Erdélyi föld - erdélyi társadalom címen. Ez lényegesen több oldalról világította meg az életművet, mint a korábban kiadott Az önismeret útján /Kriterion, 1980, összeállította Imreh István/. Székely András Bertalan lassan Venczel életművének kutatója lett. Venczel József az eredeti csíksomlyói passiók alapján írta meg misztérium-drámáját, ezt most kiadták. Most jön ki a nyomdából Venczel József tanulmányainak gyűjteménye. Székely András szerkesztette, a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Egyesület adja ki A falumunka útján címmel. /Takács Éva: Megmaradás-stratégiai írások. Székely András Bertalan nyilatkozott Venczel József hagyatékáról. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 13./ Venczel József: A falumunka útján. Válogatott írások /Budapest ? Székelyudvarhely, 1993 ? Az Orbán Balázs Közművelődési Egyesület Kiskönyvtára 1./ A bevezetőt Katona Ádám írta. Válogatta, szerkesztette és a zárótanulmányt írta Székely András Bertalan.2001. augusztus 20.Aug. 18-án tartották meg a Maros megyei Hármasfaluhoz tartozó Székelyszentistvánon a magyar államalapítás ezredik évfordulójának szentelt ünnepséget. "A jó döntések nem mindig népszerűek", mondotta többek között Markó Béla, az RMDSZ elnöke, aki behatóan elemezte Szent István korszakalkotó, sorsfordító döntéseit. Egyed Ákos történész a kalandozó magyarok hadjáratairól, a honfoglalás és államalapítás közötti időszakról, ezen belül a székelység ezer évvel ezelőtti szerepéről szólt a székelyszentistváni református templomban megtartott istentisztelet keretében. A megemlékező ünnepség előtt, aug. 18-án a falu művelődési otthonában konferenciát tartottak a népfőiskola-mozgalomról - magyarországi és hazai résztevőkkel. /(Máthé Éva): Ismét ünnepelt Székelyszentistván. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 20./ Aug. 17-én nyílt meg a Barátosi-kúriában Simorka Sándor kisplasztika- és grafika-kiállítása. A Barátosi- kúria rendbetételét a Kis-Küküllő Térségi Társulás vállalta magára, ehhez anyagi támogatást személyesen Markó Béla, az RMDSZ országos elnöke nyújtott, és a székelyszentistváni Harmónia Egyesület is segédkezett. Az aug. 18-i tanácskozás immár a nyolcadik a sorban, melyet most dr. Egyed Ákos akadémikus, történész, a Romániai Népfőiskolai Társaság elnöke nyitott meg. A művelődési házban és a templomban is láthatók Sándor János nyugalmazott tanító, elhíresült faragó fába vésett címerei, történelmi faragványai. Évente eljön hozzá Budapestről dr. Székely András Bertalan, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Főosztályának főtanácsosa. - Azáltal vagyunk ma is, hogy Ő jól döntött - hangzott Markó Béla RMDSZ-elnök esszéjében Szent István királyról. Következtetése időszerű: a történelmet nem elviselni kell, hanem alakítani. Dr. Egyed Ákos hangsúlyozta: a székelység a magyar életfa legvirágzóbb ága. Szervezettsége, állandó határvédői készenléte megóvta az elpuhulástól, szíjassá tette, szigorú törvények szerint működő, rendtartó, fegyelmezett, önszerveződő közösséggé, amely bizonyos értelemben 1876-ig megőrizte autonómiáját. Két millenniumi zászlót is kapott Makfalva-Hármasfalu népessége. A Magyarok Világszövetsége részéről Király Zoltán alelnök nyújtotta át az egyiket. A másik zászlót Simon Csanád saját költségén készíttette, amikor úgy látszott, hogy hivatalosan nem juthat millenniumi zászlóhoz a község és benne az a falu, amely egyedül őrzi itt, az erdélyi bércek között, államalapító királyunk nevét. Bálint-Pataki József a Határon Túli Magyarok Hivatalának képviseletében Németh Zsolt államtitkár nevében is üdvözölte az ünneplőket. Reményét fejezte ki, hogy az új évezred elején nagyobb szerepet fogunk játszani a nyugat- európai és a kelet-európai világ egymáshoz közeledésében. Ebben a legnagyobb szerepet a Magyarországhoz közel eső államokban élő magyarok vihetik, vélte a szónok. A templom előtti Szent István-szobrot, Sántha Csaba szovátai művész alkotását megkoszorúzták az RMDSZ országos elnöksége, a HTMH, az RMDSZ Maros megyei, szovátai területi, helybeli szervezetei, a makfalvi polgármesteri hivatal, a helyi egyházak képviseletében Markó Béla, Borbély László, Bálint-Pataki József és mások. /Székelyszentistván nagy napja. A székelység a magyar életfa legvirágzóbb ága. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 20./2001. október 15.Okt. 13-án Szentegyházán, a Szent András-plébániatemplomban ünnepélyes keretek között Portik-Bakai Sándor szentegyházi, valamint Tietze Jenő nagybecskereki plébánosoknak átadták a Mocsáry Lajos Alapítvány kuratóriuma által odaítélt idei díjakat. Az 1992-ben létesült alapítvány célkitűzése a határon túli magyarok szociális, egészségügyi és mentális gondjainak enyhítése, s az e téren kiváló érdemeket szerzett személyiségek díjazása. Dr. Székely András Bertalan kuratóriumi tag Tietze Jenő plébános munkásságát méltató laudációjában a kitüntetettnek a Jugoszláviai Máltai Szeretetszolgálat létrehozásában játszott úttörő szerepét ismertette. A szentegyházi Portik-Bakai Sándor plébános laudációját Simén András, az alapítvány irodavezetője olvasta fel. Az építő-plébános sokoldalú tevékenysége közül kiemelte a szentegyházi Gellért Alapítvány létrehozásában betöltött szerepét. Az általa szorgalmazott és hívei segítségével a Szelterszen megépített ház ma számos szociálisan rászorulónak nyújt menedéket. Lakner Zoltán magyar államtitkár zárszavában azt hangsúlyozta, hogy mennyire fontos manapság a közös összefogás és az összetartozás eszméjének ápolása megmaradásunk érdekében. Fellépett a szentegyházi Gyermekfilharmónia Haáz Sándor karnagy vezényelte ének- és zenekara. /Kristó Tibor: Átadták a Mocsáry-díjakat. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 15./2005. május 31.Május 27–29. között tartották meg Budapesten és Agárdon a VII. Kárpát-medencei Keresztkötődések Konferenciát, amelyen egyebek mellett felmérték azt is, hogy mit jelentett a Kárpát-medencében élő magyar nemzeti közösségek számára Magyarország belépése az Európai Unióba. A Kráter Műhely Egyesület és a Magyar Kultúra Alapítvány szervezte a tanácskozást. Tájékoztatás hangzott el a csángó élet alakulásáról, és előadás, többek közözz a székely diákok külföldi egyetemjárásáról a történelem folyamán. Bemutatták Székely András Bertalan Határhártyák című tanulmány- és esszékötetét. Kusztos Tibor bánffyhunyadi lelkész megemlékezett az 1956-os Pongrácz Gergelyről. /Bajna György: Keresztkötődések konferencia. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 31./2006. március 27.Határhártyák. Interetnikus folyamatábrák és pillanatképek a Kárpát-medencéből a címe Székely András Bertalan kisebbségszakértő legújabb könyvének, amelyet március 24-én Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székhelyén mutattak be. A budapesti szerző a nyolcvanas évek elejétől foglalkozik a kisebbségkutatással. A szerző elmondása szerint könyve „nem monográfia, de több mint húsz év cikkeit, interjúit teszi egymás mellé”. A kötet a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület támogatásával láthatott napvilágot, így a bemutatón szó esett a muravidéki (Szlovénia magyarlakta része) magyarság sorsáról is, akik helyzete – a hazaihoz mérten sokkal kisebbségpártolóbb szlovéniai politika ellenére – aggasztó. /-kb-: Határhártyák. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 27./ Határhártyák címmel jelent meg dr. Székely András Bertalan húszegynéhány év alatt papírra vetett írásainak gyűjteménye: a magyarországi kisebbségkutató és szociológus, aki – saját bevallása szerint – a kisebbségvédelemre tette fel az életét jó negyedszázaddal ezelőtt. Annak a hungarológiának a jegyében fogantatott a könyve, amely nemigen nyert polgárjogot az elmúlt ötven esztendőben, így hiánypótlónak is tekinthető – hangzott el március 25-én Marosvásárhelyen, a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület által a Bernády Házban szervezett könyvbemutatón. A kötet alaptétele annak megcáfolása, hogy a történelmi Magyarország a népek börtöne lett volna. A több évszázados magyar tolerancia az ország területén élő különböző népességek megerősödését eredményezte. A rendezvény másik vendége, Ruda Gábor a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület további kiadványait ismertette, közöttük a Muravidék című művészeti-irodalmi folyóiratot. /Nagy Botond: Erdély és határhártya. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 27./2006. október 24.A Mezőség esélyei civil összefogással címmel tartottak tanácskozást Marosvásárhelyen. A Kárpát-medencei Keresztkötődések Konferencia-sorozat nyolcadik rendezvényét a Kráter Műhely Egyesület szervezte. A Magyarországról érkező kisebbségkutatókat, irodalmárokat, művészeket Mezőmadarason a helybeli fejlesztési egyesület vendégházában szállásolták el. A Bod Péter Diakóniai Központban tartott megnyitón Turcsány Péter, a Kráter Műhely Egyesület valamint a konferencia elnöke hangsúlyozta, hogy a civil összefogás szükségessége hozta létre a rendezvényt, melyen képet alkottak Mezőség történelmének, tájökológiájának, művelődéstörténetének, népi kultúrájának és művészetének alakulásáról. Mezőség fejlődésének egyedi útjáról dr. Makkai Gergely beszélt, sokáig feltáratlan népművészetéről, Barabás László, az egyházi élet, a gyülekezetek életéről pedig Zöld György missziói előadó. Fel kell készülni egy nagy visszavonulásra, és menteni, ami még menthető azokon a foszlánytelepüléseken, ahol már 50-nél kevesebb a magyar lakosság létszáma – hangzott el Vetési László, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványügyi előadójának körképében. Amint a marosvásárhelyivel egy időben zajló kolozsvári tanácskozáson is megfogalmazták, a célok, a cselekvési lehetőségek meghatározása elkészült (mint például az értelmiség kiépítésére vonatkozó Lámpás-program), megvalósításuk azonban a megfelelő anyagi segítség nélkül egyelőre még elképzelhetetlen. A Mezőség 147 falvát gyalog bejáró és ötven éven át követő Kövesdi Kiss Ferenc életművét, emberi magatartását Papp Vilmos budapest-kőbányai lelkész méltatta, aki hűséges társa és támogatója volt utolsó éveiben. Papp Vilmosnak köszönhető, hogy Kiss Ferencnek a Mezőségről szóló második kötete megjelent. A Mezőség monográfiájára a Kráter Kiadó felfigyelt, s Turcsány Péter érdeme, hogy napvilágot látott Kövesdi Kiss Ferenc munkája, a Riadóra szól a harang. A Mezőségi Őrzőkör kecskeméti alapítványt fiatal magyarországi műszaki értelmiségiek hozták létre. Felföldi Zoltán közgazdász az ördöngösfüzesi Szülőföld Alapítvány támogatása mellett falukutató tábort, templomok felújítását, gyermekek megajándékozását szervezte meg társaival együtt. Megnyílt Gálfy-Bódi Tamás mezőségi születésű képzőművész kiállítása, amelyet dr. Székely András Bertalan nyitott meg. /Bodolai Gyöngyi: Misztikum és valóság. Konferencia a Mezőségről. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 24./2007. február 24.A POLÍSZ című budapesti folyóirat februári száma közölte többek között a Kárpát-medencei Keresztkötések Konferencia előadásait. A Népújság az erdélyi Mezőséggel és kiemelkedő személyiségeivel foglalkozó írásokból tallózott. „Tudja-e, uram, hogy a sztálini román nemzeti proletárdiktatúra által kitagadott, mindenéből kifosztott és kisstílű csirketolvajok júdáspénzért elmakogott rágalmai alapján halálra ítélt író, Wass Albert írta meg az erdélyi román paraszt apoteózisát?” (Cselényi László). Nagyercsén már csak Karcsi bácsival lehet magyarul beszélni. Ő a gondnok és a harangozó. (Bálint Zsigmond). Kövesdi Kiss Ferenc gyakran hangoztatta: Édesanyám mind az öt fiát hazaimádkozta. Egész életén át magyar, református és lévita volt. Valamennyi politikai rendszer fényes állásokkal kínálta meg. Mindegyiket elhárította. Ehelyett tanított Maroskeresztúron, Székelyföldváron, Brailán, Ákosfalván, Szentgericén. Osztatlan iskolákban 80-90 gyermeket. Irányította a faluközösségeket, dalárdákat szervezett, tánccsoportokat alakított. Istentiszteleteken szolgált, és temetett. (Papp Vilmos). Egyetlen völgy, a Füzes mente három jeles személyt indított útjára, alig tíz km-es távolságra egymástól: Vasasszentgotthárdon volt Wass Albert birtoka, Katonában született Barcsay Jenő szentendrei festő, és Pusztakamaráson született Sütő András. Ugyanitt van Kemény Zsigmond író sírja is. (Vetési László) A konferencián Székely András Bertalan nyitotta meg Gálfy-Bódi Tamás Marosvásárhelyről Budapestre áttelepült festőművész kiállítását és megköszönte Kilyén Ilka színművésznőnek a versekkel való közreműködését. /(bölöni): Jajszavak a szórványból. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./2010. szeptember 4.Sándor János művészi világaBirtokunkban van a 2007-ben megjelent Fába faragva a történelmi Magyarország címerei a Magyar Nemzeti Könyvtárban című monumentális kiadvány, amely magyar, német, angol nyelven taglalja – részleteiben is – Sándor János címerfaragó művészetét. A legfontosabb tétel így szól: Sándor János „...tölgyfából kifaragta az egykori 63 vármegye címerét. Ehhez társult nagylelkű ajándéka, Magyarország ún. »középcímere«, szintén tölgyfából.” Eme sorok Fülep Katalintól valók. Sándor János életének, munkásságának szakszerű értékelése Székely András Bertalantól származik. Íme: a művész „... 1941. augusztus 9- én született a Hargita alatti Homoródvárosfalván. A székelyudvarhelyi tanítóképző elvégzése után évtizedekig tanított, kultúrházat igazgatott, az egykori székely-magyar autonóm tartomány legjobb asztalitenisz gyermekcsapatát nevelte föl (...) Természet iránti érdeklődése korábban állatpreparálásban is megnyilvánult (...) Művészetének nagy elismeréseként meghívást kapott – alkotásaival együtt – a hannoveri világkiállítás pavilonjába is.” A fa megmunkálása iránti erős vonzalma már gyermekkorában jelentkezett. Édesapjától látta, miként készülnek fából a használati eszközök, az állatfigurák. Képzeletét azonban leginkább a díszítőmotívumok fába álmodásának lehetőségei mozgatták meg. Mára könnyen kihámozhatóvá vált, milyen kútforrásokból merített nagy előszeretettel. A legközvetlenebb hatást az élő természettől kapta. A növény- és állatvilág alapos ismeretéről tanúskodnak virág- és állatábrázolásai. A faragásokon sajátos mozgalmasság figyelhető meg, a megálmodott rajzok nem statikusak, nem merevek. Dús fantáziára vallanak az égbe nyúló mozdulatok, ezek a látomásban való gondolkodás erősségét bizonyítják. Második forrásvidéke az erdélyi, Erdélyen belül a székelyföldi népköltészet és népművészet. Művészettörténészek már eddig is hangsúlyozták Sándor János világának balladás jellegét. A Fehér Anna, Kádár Kata népballada-jelenetek mellett kibédi népballadát is megjelenített, a Lizsa, Lizsa, mit gondoltál kezdetűt. A népművészeti motívumkincset úgy építette be alkotásaiba, hogy azok teljes mértékben odaszervesültek művészi elképzeléseihez. A művész harmadik forrása a történelmi múltban, a mondákká nemesült szövegekben gyökerezik. A szkíta meg avar kori régészeti leletek motívumkincse mellett a magyarság kora történetének epizódjai is megjelennek munkáin. Néhányat említünk: magyar turulmadár, Emese álma, a csodaszarvas több változatban, a vérszerződés, Szent László-jelképek stb. A negyedik forrásvidék a későbben megjelent történelmi dokumentumok, a címertan létrejötte. A lényegre tapintott Bertényi Iván, amikor így fogalmazott: „Sándor János címersorozata úttörő vállalkozása a magyar címerművészetnek (...), címerpajzsait következetesen rámával veszi körül.” Magunk megjegyezzük: a rámának hangulatteremtő ereje is van. Egyetlen dologra még ki kell térnünk. A Sándor János faragta kompozíciókról a szeretet ereje sugárzik felénk. Ezt a szeretetet szimbólumokká növesztette a művész. Játsszunk csak el a szavakkal: szívből kinövő szeretet, szeretetből kinövő életfa, életfából kinövő szeretet stb. Mert – Sándor János megfogalmazásában – „szeretet nélkül nincsen élet.” Részlet egy tárlatnyitó beszédből. Elhangzott 2010. augusztus 27-én a kibédi művelődési otthonban nyílt kiállításon. Ráduly János. Népújság (Marosvásárhely) 2013. május 22.Székedi Ferenc: A felszín alattCsíkszeredában utcát neveztek el róla, emlékét plakett is őrzi, novemberben majd megünneplik születésének 100. évfordulóját. Noha Venczel József jogászként szerzett egyetemi oklevelet, munkásságát leginkább szociológiai és közéleti fogantatású írásai, könyvei őrzik. Dávid Gyula a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon utolsó kötetében mindent összefoglal, amit ennek a hányatott sorsú erdélyi tudósnak az életéről tudni kell, Székely András Bertalan pedig immár hosszú esztendők óta gondoskodik arról, hogy a Venczel hagyaték szellemiségében és tárgyaiban is megtalálja a maga helyét a magyar köztudatban és gondolkodásban. A napokban Csíkszeredában Venczel József nyomtatásban meg nem jelent hagyatékának egy részét vehette át a Sapientia EMTE társadalomtudományi tanszéke. A személyes levelezéseket, kéziratokat, szociológiai felméréseket Venczel József lánya és veje ajánlotta fel az egyetemnek, a dokumentumokat a Sapientia egyetem szociológia szakos oktatója, Telegdy Balázs dolgozza fel és használja doktori értekezésében. A fiatal társadalomkutató nem lehetett jelen az átadáson, ugyanis éppen Iaşi városában, a Romániai Szociológiai Társaság országos tudományos ülésszakán tartott előadást, több olyan magyar és román társával együtt, akik a Rostás Zoltán egyetemi tanár vezette bukaresti doktori iskolában szerzik meg ezt a tudományos fokozatot. Jómagam is jelen voltam a munkálatok egy részén, az előadásokat követő eszmecseréken és meggyőződhettem róla: a hazai szociológiai körökben, az úgynevezett akadémiai szférában milyen tiszteletettel beszélnek Rostás professzorról, aki nemcsak Bukarestben tanít, hanem vállalta a Sapientia tanszék indításával és működtetésével kapcsolatos nehézségeket. Rostás Zoltánt a két világháború közötti, Dimitrie Gusti féle román szociológiai iskola egyik legjobb szakértőjének tartják számon, a témában számos, eredeti megközelítéssel és ugyancsak olvasmányosan megírt (ehhez hozzájárult minden bizonnyal kolozsvári és bukaresti magyar szerkesztői tapasztalata is) könyve is megjelent. Moldva egykori fővárosában, a patinás egyetemen azonban megjegyeztem még véleményem szerint néhány igen fontos tényezőt: a doktori képzések magyar résztvevői mindenekelőtt romániai magyar témákkal foglalkoztak, és ez a főként fiatal román hallgatóságban egy pillanatra sem váltott ki megütközést, hanem éppen ellenkezőleg, fokozta az érdeklődést. A véleménycserék mindig a tudományos fogalmak szintén maradtak, a közéletet és a médiát nem csupán ostromló, hanem olykor kimondottan birtokló politikai diskurzusoknak egyetlen töredéke sem tört be az előadó termekbe és a folyósokra. Azt a természetes egyenrangúságot figyelve, ahogyan a román és a romániai magyar társadalomkutatók értekeztek, beszélgettek, csak úgy felsejlett bennem: a felszín minden, főként politika táplálta villanása és hőbörgése ellenére az elmúlt két évtized azért alaposan átalakította a románokban a magyarokról kialakított képet. A múlt század ötvenes-hatvanas éveiben Bukarestben még a hétvégeken kimenőt kapó székely cselédek, házvezetőnők és katonák uralták – hogy kellőképpen korszerű legyek – ezt az imázst vagy imidzs-t, azóta azonban sok víz lefolyt a Dâmboviţán, és a románokban kialakuló mai magyarságkép forrásai jóval összetettebbek. A politikára és politikusokra, a kormányintézményekre most nem térek ki, de számos fiatal romániai magyar szakember dolgozik és nem is akárhogyan igen jelentős hazai vagy nemzetközi tőkéjű bukaresti cégeknél, az egyetemeken, a tudományos munka más fórumain pedig úgyszintén nem akármilyen teljesítménnyel vannak jelen a magyarok. És ez rendkívül sokat számít nem a kívülről erőltetett, nem a fordításokkal vagy néhány úgymond magyarbarát román újságíró szövegeivel alakított, hanem a mindennapokban belülről létrejövő magyarságkép kialakításában. Székelyföldi vagy más, jórészt magyar hazai környezetben jóval egyszerűbb nagyokat mondással feltűnni, mint más pályán, kemény munkával bizonyítani és talán jót tenne közösségünknek, közéletünknek, ha néha erről is szólnánk, illetve ha a megismerésnek ezeket a tapasztalatait felhasználnánk. Venczel József nyitott erdélyisége egyébként erre is példát mutat. A múlt század harmincas éveiben nem csupán a monografikus szociológiai kutatásokban mélyedt el, többek között Gusti bukaresti szociológiai intézetében, hanem 1941-ben ő szervezte meg és vezette az akkori idők legnagyobb, a Dimitrie Gusti-féle monografikus iskola munkájának és módszereinek tanulságait is hasznosító falukutató tábort a Kolozs megyei Bálványosváralján. Maszol.ro 2013. október 29.Beszélgetés Venczel József máig ható munkásságárólBeszélgetés dr. Székely András Bertalan művelődésszociológussal. - Csíkszereda nagy szülöttének, a post mortem Magyar Örökség díjas Venczel Józsefnek a centenáriumára készül a város, a Sapientia EMTE, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, mely képviseletnek köszönhetően a Magyar Tudomány Napjának hivatalos rendezvénye lett. Dr. Székely András Bertalan úr negyedszázada kutatja Venczel munkásságát, húsz éve pedig Ön kezdeményezte a 80. évforduló megünneplését, a Vetró András szobrászművész által alkotott portrét is önnek köszönhetjük... - Venczel József személyére és munkásságára valóban az 1980-as évtized közepén figyeltem föl, amikor is egy kutatótársammal elkezdtük a Hitel c. kolozsvári nemzetpolitikai szemle történetét feltárni. A folyóirat és a mögötte álló szellemi mozgalom a kisebbségi sorba szorult erdélyi magyarság egészének gondjait számba vevő, igazi felekezetközi, a társadalom minden számot- tevő rétegét megcélzó, elhivatott közösség volt, amely a kor színvonalán, felelősségteljesen próbálta számba venni a teendőket. Korszerű, komplex társadalomvizsgálatok kezdeményezője és szervezője volt a falukutatásoktól a népegészségügyi, gazdasági, oktatási, kulturális és más területeken – az ezt bizonyító dolgozatok nyomon követhetők az első és a második Hitel hasábjain. A valóságfeltárást megmaradási stratégia kidolgozása követte, amelynek nyomán az értelmiség népszolgálatának a magasztos feladata is körvonalazódott, részint gyakorlati megvalósulásai is történtek. Záhony Évának, az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosának a folyóirat bibliográfiai feltárását, dr. Szász István Tas orvos-írónak pedig a története megírását köszönhetjük. Nos, e folyóirat és mozgalom valóságos vezetőjét tisztelhetjük Venczel Józsefben. Ezt fokozatosan felismerve adta magát a feladat: magyarságkutatóként a venczeli életmű összegyűjtésére, feldolgozására, közzétételére jómagamnak kell vállalkoznom. Tudatosan kezdtem tanulmányozni az eredeti írásait, gyűjtöttem a reá vonatkozó információkat, kerestem fel a családtagjait, a még élő szerkesztő- és kortársait. Egyre árnyaltabb képem alakult ki arról a nagyformátumú és példás életműből, amellyel nagymértékben azonosulni is tudtam, hisz meggyőződésem: a tudomány nem önmagáért való, hanem csak akkor létjogosult, ha az az ember, a közösség javát szolgálja. Természetes, ha valakiről – megalapozottan – ilyen pozitív kép alakul ki, akkor a személyiség és a munkásság minél szélesebb körben való ismertté tételén is elkezd munkálkodni. A kutatásaim döntően a 80-as években zajlottak, egyfelől három kötetben sikerült is itthon s otthon megjelentetni a tanulmányai, dolgozatai, cikkei színe-javát. Az első nemzeti kormány idejére esett Venczel születésének nyolcvanadik évfordulója: szívügyemmé vált, hogy azokat méltóképp megünnepeljük a szülővárosában és az anyaországban. Csíkszereda akkori polgármestere, dr. Csedő Csaba és egy alföldi kisváros, Heves – ahol jómagam is korábban egy falukutató csoport résztvevője lehettem – első számú vezetője, dr. Hegedűs György barátom mellé állt a kezdeményezésnek, így mindkét helyszínen komoly megemlékezéseket sikerült tető alá hoznunk. Tudományos konferencia illetve előadások, emléktábla-, illetve emlékmű-avatások, kiállítás és kulturális program irányította akkor rá a figyelmet. Hevesen máig Venczel József térnek nevezik azt a közterületet, ahol Vetró András domborművével a mementó áll. Csíkban pedig ugyanezt a Kézdivásárhelyen alkotott domborművet emléktáblába foglalták Önök, az akkori önkormányzat. Istennek hála, hogy ezt anyagilag támogathattuk a határon túlról és máig az évfordulós megemlékezések színhelye. Heves önkormányzatával sikerült kiadnunk és színre vinnünk az egri színház meg a gyöngyösi énekkar művészeivel a csíksomlyói passió Venczel által újraálmodott változatát, a Misztériumjátékot, amelyből műsoros magnókazetta is készült. - Kisebbségkutatóként is tevékenykedik, a magyar-román társadalomtudományi kapcsolatokat is elemzi. Venczel József szociológiai tevékenysége hogyan körvonalazható? - Venczel József volt az úttörője a szaktudományos alapokon álló, 20. századi erdélyi szociológiai, társadalomstatisztikai kutatásnak. Emellett etikus ember volt, aki az övéi: a székelység, az erdélyi és az egyetemes magyarság megmaradásáért, felemeléséért is megfogalmazta és megkísérelte a gyakorlatba ültetni a tennivalókat: így tehát a társadalompolitikát, a népnevelést is művelte. Dimitrie Gusti legjobb magyar tanítványaként nemcsak tanulmányozta a román nemzettudományt, hanem alkalmazva annak általánosítható elemeit, megalkotta az erdélyi magyarságtudományt. Ez utóbbi munkássága párhuzamosságot, sőt nyilván összehangolást is mutat a kor többi Kárpát-medencei hungarológiai törekvésével. A 40-es évek első felének legnagyobb szabású táj- és népkutatását szervezte és vezette Bálványosváralján, amely monografikus igénnyel több éven át folyt – sajnos a teljes feldolgozást és közzétételt a háború derékba törte. Érdemei az erdélyi magyar felsőoktatásban a Bolyai Tudományegyetem alapító professzoraként talán ismertebbek. Venczel Józsefnek a székelység a maga sorskérdéseinek a lényegbe vágó felvetését, a cselekvő népszolgálatot, az egyetemes erdélyi és összmagyarság pedig az elmélet és gyakorlat nagy ívű összekapcsolását, az emberi tartás máig ható példáját köszönheti, amely példából a mai nemzedék a ma feladatainak, tennivalóinak és cselekvési programjának a megfogalmazásához meríthet erőt, állhatatosságot és módszertant. - Faluszemináriumok, a vidék monografikus társadalomrajza- és fejlesztése... Venczel életműve tehát időtálló és megkerülhetetlen. E bő két évtized alatt, részben a tulajdonviszonyok helyreállítása révén a rendtartó székely falukép lassan tisztul, mely folyamat össztársadalmi vonatkozásban is elindult: szervezeteink, intézményeink vannak, egyetemünk lett, ez utóbbi anyaországi segítséggel… - Az önálló Bolyai Egyetem megszületése nagy dolog volt a második világháború után. Ismerjük a román egyetemmel való összeolvasztása körülményeit, Szabédi tragikus tiltakozását, a Ceauşescu-rendszer beolvasztó törekvéseit. A rendszerváltozás nagy reményeket és nagy csalódásokat is hozott magával, kétségtelenül létrejöttek szervezetek, intézmények, lehetőségek, amelyekkel élni kell, élt is nem kis mértékben az erdélyi nemzetrészünk. Jó, hogy mind a Babes-Bolyai, mind a Partiumi Keresztény, mind a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen, annak különböző karain megnőttek az anyanyelvű továbbtanulás esélyei, amelyeket megalapozott, jól kiegészített több anyaországi felsőoktatási intézmény kihelyezett tagozata. Szerencsére van végre olyan anyaországuk, amely nemcsak szimbolikus, hanem valóságos tettekben is odaáll a határain túlra szorult nemzetrészei törekvéseinek, beleértve a területi és kulturális autonómia – egyébként a kontinensen bevett – jogos igényét is. Bár a magyarországi társadalom – ami persze nem csupán ottani jelenség –, szétzilálásáért, atomizálásáért, nemzeti tudatának a gyengítéséért hét évtizede belső és külső destruktív erők nagyon sokat tettek, tesznek, mégis létezik egy hol búvópatakként alig látható, hol elemi erővel feltörő nemzeti szolidaritás, aminek számtalan jelét tapasztalhatja az erdélyi, a délvidéki, a kárpátaljai, a felvidéki és a többi közösségünk. A döntően magyar híveket tömörítő erdélyi egyházaik, iskoláik, a szakmai és civil szervezeteik, a színházaik, öntevékeny művészeti csoportjaik szerepe kimagasló az anyanyelv, a kulturális identitás megtartása érdekében. A meglévő jogokkal élniük kell, a be nem tartottak betartatásáért és a meg nem lévők eléréséért pedig küzdeni kell, önmaguktól még sehol, sohasem teljesültek. Mindehhez hazai közös nevező, anyanemzeti és nemzetközi melléállás, szövetségesek keresése és közös fellépés szükségeltetik – ez is az egyik tanulsága a venczeli életműnek. - Hogyan jellemezné Isten szolgája, a boldogemlékű Márton Áron és Venczel József kapcsolatát? - A csíkszentdomokosi születésű főpap máig ható karizmatikus alakja, lobogó fáklyája volt a 20. századnak – nemcsak szűkebb pátriájában, hanem az egész magyar nyelvterületen. Lelkiismeretére hallgatva, Venczel József Márton Áron jobb keze volt a katolikus ifjúsági mozgalomban, majd utána folyamatosan. A párizsi békeszerződés nemzetiségi igazságossága érdekében is, Márton Áron oldalán megtette a maga szaktudományos lépéseit. Osztozott a nagy székely püspök sorsában az ellene folytatott koncepciós perben, majd utána is a börtönévei során. Ezek után az sem véletlen, hogy a tudós búcsúszertartását a Házsongárdi temetőben sem más vállalta, igen bensőséges szavakkal emlékezve az elhunyt földijére, eszme- és harcostársára. - A kezemben „A híd, amely összeköt" c, könyv dr. Székely András Bertalan életének, munkásságának hat évtizedéről. Hogyan foglalná össze a szakmai, emberi ars poeticáját? - A szakmai munkásságom értékelésére nem vagyok hivatott, tegye azt meg más a megjelent köteteim, tanulmányaim, cikkeim, szerkesztéseim, megszólalásaim alapján. Megpróbálok az eszmélésem óta valóban afféle hídként működni ember és ember, csoportok, népek, határokkal elválasztott nemzetrészek, hitvallások, világnézetek között. Merthogy a mestereim ráébresztettek, később a magam tapasztalatai ebben csak megerősítettek: nem azt kell keresnünk egymásban, ami szétválaszt, hanem azt, ami összeköt. A gyökereim katolikusak, reformátusok és unitáriusok, igyekeztem megismerni az alapvető hittételeiket, s bár az Úr a kálvini közösség felé irányított, ott igyekszem szolgálni, valahol mindhárom vallást a magaménak vallom, sohasem voltam hajlandó kijátszani egyiket a másik ellen. Nemzetiségekkel foglalkozva, kutatóként magamévá tettem egyfelől a venczeli alapelvet, miszerint a feltárt valóság alapján cselekvési program megfogalmazására és konkrét javító lépésekre is szükség van, igyekeztem a lehetőségekhez mértem mindháromból kivenni a részem. És hát – amit nemigen mondtunk ki sokan –, megfogalmaztam, hogy nincs kétféle mérce a határon túli magyarok és a magyarországi nemzetiségek vonatkozásában. Tehát, bár nyilvánvalóak a kétféle közösségek szociológiai jellegzetességeinek, kisebbségi sorba kerülésének, településszerkezetének, identitásának a különbözőségei, etikailag nem szabad másféleképpen viszonyulni hozzájuk, segíteni szükséges őket a megmaradásban, a jogaik érvényesítésében. Mindezt következetesen, természetesen vállalva a magunk értékeit és önazonosságát, ésszerű kompromisszumokra igen, megalkuvásra viszont sohasem hajlandóan... Az emberi hitvallásból nem maradhat ki a család, a legszűkebb mieinkért való tenni akarás, ami semmivel sem mögé, hanem mellé kívánkozik a közszolgálatnak. Négy – feleségem első házassága révén öt – gyermek, együttesen négy unokánk bőségesen szolgáltat kötelezettségeket s természetesen örömöket, gondokat is, de értelmet mindenképpen a létezésünkhöz, egyben jelenti az életünk, küzdelmeink meghosszabbítását. A családnak, a szűkebb-tágabb szakmai, vallási, civil, lakóhelyi közösségeinknek egyaránt meg kell próbálnunk használni. A kör pedig a magunk nemzetének a szolgálatával válik teljessé. Aki azt állítja, hogy mindezeket kikerülve, közvetlenül az emberiséghez csatlakozik, az valószínűleg tévúton jár. Pál apostollal együtt vallom: „A jó cselekvésben pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel..." (Gal 6,9-10) Szekeres Adorján /A csíkszeredai Székelyudvarhely folyóirat 2014. áprilisi számában megjelent interjú rövidített változata/ Erdély.ma 2013. november 5.Konferenciát tartottak Venczel József emlékére CsíkbanA Magyar Tudomány Ünnepe és a tudós születésének centenáriuma alkalmából szervezte meg a Venczel József Emlékkonferenciát a csíkszeredai Sapientia EMTE. A kétnapos rendezvény társszervezője volt Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, támogatója a Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Hargita Megyei Kulturális Központ. Hétfőn a társadalomkutató, lapalapító, író emlékére tartott szentmise, emlékplakettjének megkoszorúzása, majd ünnepélyes megnyitó előzte meg a délután kezdődő tudományos konferenciát. Utóbbi kedden délelőtt a csíkszeredai megyeháza márványtermében folytatódott számos érdeklődő és a családtagok jelenlétében, ahol elsőként dr. Szász István Tas orvosi szakíró, közíró tartott előadást Venczel József, a Hitel alapítója címmel. Úgy fogalmazott: a Hitel című kolozsvári folyóirat mai útkeresésünkben is irányvonal lehet, szellemi támasz a kisebbség és az összmagyarság számára. A tudóst szeretetteljes, szerény, sugárzó személyiségként ismertette a hallgatósággal. Délután bemutatták a korábban megrendezett Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedő első három helyezettjét, akik mindannyian a csíkszeredai Joannes Kájoni Szakközépiskola diákjai. Az első díjas csoport ez alkalommal bemutatta a Pusztinai „szokás-morzsák” az emberi élet sorsfordulóihoz című dolgozatát. A vetélkedőn minden jelentkező minőségi dolgozatot mutatott be, méltatta Telegdy Balázs, a Sapientia tanára. Hargita Megye Tanácsa különdíjat adott a vetélkedőn részt vevő egyik csapatnak, az intézmény és Borboly Csaba megyeelnök nevében Burus-Siklódi Botond megyei tanácsos köszöntötte a jelenlevőket. Eredményesnek nevezte a versenyt, amely az értékfelmutatásról szólt, emléket állít Venczel Józsefnek, akinek munkássága példaként szolgál az utókornak, mondta. Gratulált a verseny minden résztvevőjének, felkészítő tanáraiknak és a szervezőknek. Hangsúlyozta: Hargita Megye Tanácsának egyik célja az hagyományőrzés, az értékmentés, ezért támogatja az ez irányú tevékenységeket, így a Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedőt is. Hargita Megye Tanácsa különdíját a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium X. D osztályos csapatának ajánlotta fel. Az indoklás így szólt: a szerzők igen érdekes kutatást választottak, arra vállalkoztak, hogy megvizsgálják, mennyire ismeri az utókor Venczel Józsefet és munkásságát. A dolgozat erőssége a szakszerű hivatkozás, beleértve a venczeli műveket is, közreműködik abban, hogy a köztudatban tisztázódjon, ki is volt Venczel József, miért fontos emlékeznünk rá, értékelte Burus-Siklódi Botond. Mivel a csapat nem volt jelen, díjaikat, a Székely Könyvtár sorozat köteteit Telegdy Balázs vette át. Székely András Bertalan művelődésszociológus felajánlásával további könyveket kapott ajándékba az első három díjazott és a Joannes Kájoni Szakközépiskola könyvtára. A rendezvény zárómozzanataként Venczel József családja köszönetet mondott az emlékkonferencia megszervezéséért. maszol/közlemény 2013. november 6.A hídszereptől a venczeli alapelvekigBeszélgetés Székely András Bertalan budapesti művelődésszociológussal Csíkszereda neves társadalomkutatója, a post mortem Magyar Örökség díjas Venczel József születésének centenáriumára (Csíkszereda, 1913. november 4. – Kolozsvár, 1972. március 16.) készül a város a Sapientia EMTE és a magyar főkonzulátus jóvoltából, sőt a diplomáciai képviseletnek köszönhetően a jövő heti megemlékezés a magyar tudomány napjának hivatalos rendezvénye lesz. Negyedszázada kutatja a két világháború közötti erdélyi magyar szociológia meghatározó személyiségének munkásságát, húsz éve Ön kezdeményezte a 80. évforduló megünneplését, a közíró portréjának és emléktáblájának leleplezését. Hogyan fedezte fel Vencze Józsefet? Venczel József személyére és munkásságára az 1980-as évek közepén figyeltem föl, amikor egy kutatótársammal elkezdtük feltárni a Hitel című kolozsvári nemzetpolitikai szemle történetét. A folyóirat és a mögötte álló szellemi mozgalom a kisebbségi sorba szorult erdélyi magyarság egészének gondjait számba vevő, igazi felekezetközi, a társadalom minden számottevő rétegét megcélzó, elhivatott közösség volt, amely a kor színvonalán felelősségteljesen próbálta számba venni a teendőket. Korszerű, komplex társadalomvizsgálatok kezdeményezője és szervezője volt a falukutatásoktól a népegészségügyi, gazdasági, oktatási, kulturális és más területeken. A valóságfeltárást megmaradási stratégia kidolgozása követte, amelynek nyomán az értelmiség népszolgálatának a magasztos feladata is körvonalazódott, részint gyakorlati megvalósulásai is történtek. Nos e folyóirat és mozgalom valóságos vezetőjét tisztelhetjük Venczel Józsefben. Ezt fokozatosan felismerve adta magát a feladat: magyarságkutatóként a venczeli életmű összegyűjtésére, feldolgozására, közzétételére jómagamnak kell vállalkoznom. Tudatosan kezdtem tanulmányozni eredeti írásait, gyűjtöttem a rá vonatkozó információkat, kerestem fel a családtagjait, a még élő szerkesztő- és kortársait. Egyre árnyaltabb képem alakult ki arról a nagy formátumú és példás életműről, amellyel nagymértékben azonosulni is tudtam, hisz meggyőződésem: a tudomány nem önmagáért való, hanem csak akkor létjogosult, ha az az ember, a közösség javát szolgálja. Természetes, hogy ha valakiről – megalapozottan – ilyen pozitív kép alakul ki, akkor a személyiség és a munkásság minél szélesebb körben való megismertetésén is elkezd munkálkodni az ember. Kutatásaim döntően a 80-as években zajlottak, egyfelől három kötetben sikerült Magyarországon és Romániában megjelentetni a tanulmányai, dolgozatai, cikkei színe-javát. Az első nemzeti kormány idejére esett Venczel születésének nyolcvanadik évfordulója: szívügyemmé vált, hogy méltóképpen megünnepeljük a szülővárosában és az anyaországban. Csíkszereda akkori polgármestere, Csedő Csaba és egy alföldi kisváros, Heves – ahol jómagam is korábban egy falukutató csoport résztvevője lehettem – elöljárója, Hegedűs György barátom a kezdeményezésnek mellé állt, így mindkét helyszínen komoly megemlékezéseket sikerült tető alá hoznunk. Tudományos konferencia és előadások, emléktábla-, illetve emlékműavatások, kiállítás és kulturális program irányította akkor rá a figyelmet. Hevesen máig Venczel József térnek nevezik azt a közterületet, ahol Vetró András domborművével a mementó áll. Csíkban pedig ugyanezt a Kézdivásárhelyen alkotott domborművet emléktáblába foglalták. Heves önkormányzatával sikerült kiadnunk és színre vinnünk az egri színház és a gyöngyösi énekkar művészeivel a csíksomlyói passió Venczel által újraálmodott változatát, a Misztériumjátékot, amelyből műsoros magnókazetta is készült. Kisebbségkutatóként, a magyar–román társadalomtudományi kapcsolatokat elemző szakemberként miként jellemezné Venczel szociológiai tevékenységét? Venczel József volt a szaktudományos alapokon álló 20. századi erdélyi szociológiai, társadalomstatisztikai kutatás úttörője. Etikus ember volt, aki az övéi: a székelység, az erdélyi és az egyetemes magyarság megmaradásáért, felemeléséért is megfogalmazta és megkísérelte gyakorlatba ültetni a tennivalókat. Így a társadalompolitikát, a népnevelést is művelte. Dimitrie Gusti legjobb magyar tanítványaként nemcsak tanulmányozta a román nemzettudományt, hanem alkalmazva annak általánosítható elemeit, megalkotta az erdélyi magyarságtudományt. Ez utóbbi munkássága párhuzamosságot, sőt nyilván összehangolást is mutat a kor többi Kárpát-medencei hungarológiai törekvésével. A 40-es évek első felének legnagyobb szabású táj- és népkutatását szervezte és vezette Bálványosváralján, amely monografikus igénnyel több éven át folyt – sajnos a teljes feldolgozást és közzétételt a háború derékba törte. Érdemei az erdélyi magyar felsőoktatásban talán a Bolyai Tudományegyetem alapító professzoraként ismertebbek. Neki köszönheti a székelység a maga sorskérdéseinek lényegbe vágó felvetését, a cselekvő népszolgálatot, az egyetemes erdélyi és összmagyarság pedig az elmélet és gyakorlat nagy ívű összekapcsolását, az emberi tartás máig ható példáját. Ebből a példából a mai nemzedék a ma feladatainak, tennivalóinak és cselekvési programjának megfogalmazásához meríthet erőt, állhatatosságot és módszertant. Faluszemináriumok, a vidék monografikus társadalomrajza és fejlesztése: Venczel életműve tehát időtálló és megkerülhetetlen. E bő két évtized alatt részben a tulajdonviszonyok helyreállítása révén lassan tisztul a rendtartó székely falukép, és a folyamat össztársadalmi vonatkozásban is elindult: szervezeteink, intézményeink vannak, egyetemünk lett, utóbbi anyaországi segítséggel... Az önálló Bolyai Egyetem megszületése nagy dolog volt a második világháború után. Ismerjük a román egyetemmel való összeolvasztása körülményeit, Szabédi tragikus tiltakozását, a Ceausescu-rendszer beolvasztó törekvéseit. A rendszerváltozás nagy reményeket és nagy csalódásokat is eredményezett, létrejöttek szervezetek, intézmények, lehetőségek, amelyekkel nem kis mértékben élt is az erdélyi nemzetrész. Jó, hogy a Babes–Bolyai, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia különböző karain egyaránt gyarapodtak az anyanyelvű továbbtanulás esélyei, amelyeket megalapozott, jól kiegészített több anyaországi felsőoktatási intézmény kihelyezett tagozata. Végre van olyan anyaország, amely nemcsak szimbolikusan, hanem tettekben is odaáll a határain túlra szorult nemzetrészek törekvéseihez, beleértve a területi és kulturális autonómia – egyébként a kontinensen bevett – jogos igényét is. Bár a magyarországi társadalom szétzilálásáért, atomizálásáért, nemzeti tudatának gyengítéséért hét évtizede belső és külső destruktív erők nagyon sokat tettek, tesznek, mégis létezik egy hol búvópatakként alig látható, hol elemi erővel feltörő nemzeti szolidaritás, aminek számtalan jelét tapasztalhatja erdélyi, délvidéki, kárpátaljai, felvidéki és a többi még távolabbra szakadt közösségünk. Az erdélyi magyar egyházak, iskolák, szakmai és civil szervezetek, színházak, öntevékeny művészeti csoportok szerepe kimagasló az anyanyelv, a kulturális identitás megtartása érdekében. A meglévő jogokkal élni, a be nem tartottak betartatásáért és a meg nem lévők eléréséért pedig küzdeni kell, önmaguktól még sehol, sohasem teljesültek. Mindehhez hazai közös nevező, anyanemzeti és nemzetközi melléállás, szövetségesek keresése és közös fellépés szükségeltetik – ez is az egyik tanulsága a venczeli életműnek. Hogyan jellemezné a boldogemlékű Márton Áron és Venczel József kapcsolatát? A csíkszentdomokosi születésű főpap máig ható karizmatikus alakja, lobogó fáklyája volt a 20. századnak – nemcsak szűkebb pátriájában, hanem az egész magyar nyelvterületen. Lelkiismeretére hallgatva Venczel József Márton Áron jobb keze volt a katolikus ifjúsági mozgalomban, majd utána folyamatosan. Az egyházfő oldalán a párizsi békeszerződés nemzetiségi igazságossága érdekében is megtette a maga szaktudományos lépéseit. Osztozott a nagy székely püspök sorsában az ellene folytatott koncepciós perben, majd utána is a börtönévei során. Ezek után az sem véletlen, hogy a tudós búcsúszertartását a Házsongárdi temetőben Márton Áron vállalta, igen bensőséges szavakkal emlékezve elhunyt földijére, eszme- és harcostársára. Székely András Bertalan A híd, amely összeköt című könyve életének, munkásságának hat évtizedét foglalja össze. Megfogalmazná a szakmai, emberi ars poeticáját? Szakmai munkásságom értékelésére nem vagyok hivatott, tegye azt meg más a megjelent köteteim, tanulmányaim, cikkeim, szerkesztéseim, megszólalásaim alapján. Megpróbálok afféle hídként működni ember és ember, csoportok, népek, határokkal elválasztott nemzetrészek, hitvallások, világnézetek között. Merthogy a mestereim ráébresztettek, később pedig a magam tapasztalatai ebben csak megerősítettek: nem azt kell keresnünk egymásban, ami szétválaszt, hanem azt, ami összeköt. A gyökereim katolikusak, reformátusok és unitáriusok, igyekeztem megismerni az alapvető hittételeiket, s bár az Úr a kálvini közösség felé irányított, valahol mindhárom vallást a magaménak érzem, sohasem voltam hajlandó kijátszani egyiket a másik ellen. Nemzetiségekkel foglalkozva, kutatóként magamévá tettem egyfelől a venczeli alapelvet, miszerint a feltárt valóság alapján cselekvési program megfogalmazására és konkrét javító lépésekre is szükség van, igyekeztem a lehetőségekhez mértem mindháromból kivenni a részem. És hát – amit nemigen mondtunk ki sokan – megfogalmaztam, hogy nincs kétféle mérce a határon túli magyarok és a magyarországi nemzetiségek vonatkozásában. Bár nyilvánvalóak a kétféle közösségek szociológiai jellegzetességeinek, kisebbségi sorba kerülésének, településszerkezetének, identitásának a különbözőségei, etikailag nem szabad másféleképpen viszonyulni hozzájuk, segíteni szükséges őket a megmaradásban, jogaik érvényesítésében. Mindezt következetesen, természetesen vállalva a magunk értékeit és önazonosságát, ésszerű kompromiszszumokra igen, megalkuvásra viszont sohasem hajlandóan... Az emberi hitvallásból nem maradhat ki a család, a legszűkebb mieinkért való tenni akarás, ami semmivel sem a közszolgálat mögé, hanem mellé kívánkozik. Négy – feleségem első házassága révén öt – gyermek, együttesen négy unokánk bőségesen szolgáltat kötelezettségeket s természetesen örömöket, gondokat is, de értelmet mindenképpen a létezésünkhöz, egyben jelenti az életünk, küzdelmeink meghosszabbítását. A családnak, a szűkebb-tágabb szakmai, vallási, civil, lakóhelyi közösségeinknek egyaránt meg kell próbálnunk használni. A kör pedig a magunk nemzetének a szolgálatával válik teljessé. Aki azt állítja, hogy mindezeket kikerülve, közvetlenül az emberiséghez csatlakozik, az valószínűleg tévúton jár. Szekeres Adorján Székely András Bertalan 1952. július 7-én született Budapesten. A Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán 1977-ben földmérő mérnöki, az ELTE BTK-n 1981-ben művelődésszociológusi oklevelet szerzett. 1990–1996 között a Határon Túli Magyarok Hivatala osztályvezetője, 1998–2006 között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának nemzeti és etnikai kisebbségek főosztályán dolgozott, jelenleg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi kapcsolatok főosztálya külkapcsolati és nemzetiségi kulturális együttműködésének osztályát vezeti. A tudomány- és művelődéstörténet, a nemzeti identitás, a magyarság és a szomszéd népek múltbeli és jelen viszonya, a Kárpát-medencei nemzetiségi kérdés, a nyelvi-kulturális asszimiláció és integráció, a kisebbségpolitika kérdésében három évtizede végez társadalomkutatásokat, tart tudományos és ismeretterjesztő előadásokat, és tesz közzé publikációkat Magyarországon és külföldön. Számos kitüntetése közül a Magyar Kultúra Lovagja címet 2004-ben a határon túli magyarságért végzett munkájáért kapta meg. Krónika (Kolozsvár) 2013. november 7.Emlékkonferenciával ünneplik Kolozsváron Venczel József századik születésnapjátA BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézete, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Szociológiai és Demográfiai Szakbizottsága és az EME Jog- Közgazdaság- és Társadalomtudományok Szakosztálya Venczel József erdélyi társadalomkutató születésének 100. évfordulója alkalmával emlékkonferenciát szervez 2013. november 8-án 10 órai kezdettel. A rendezvény helyszíne a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet Sociologica épülete, Dosztojevszkij/Plugarilor utca 34. A rendezvényen áttekintik Venczel József életét és szakmai pályáját, szó lesz a bukaresti tanulmányútjáról, a Gusti iskolához való viszonyáról, az EME-beli munkásságáról, Bolyai egyetemi oktató munkájáról. A Venczel-kutatók bemutatják a tudós erdélyi magyar birtokpolitikáról, a székely migrációról, a népfeleslegről, valamint a társadalomszerkezetről szóló kutatásainak értékét. A tudományos emlékkonferencia programja Időpont: 2013. november 8 Helyszín: Kolozsvár, BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet, Sociologica épület, Dosztojevszkij/Plugarilor/ u. 34 sz, 7. terem 10.00 – 12.15 Megnyitó: Magyari Tivadar dékánhelyettes, Vincze Mária EME szakosztály-elnök, Veres Valér intézetigazgató Magyari Tivadar: Venczel József élete és szakmai pályája Rostás Zoltán: Venczel József bukaresti tanulmányútja, környezete Tóth Bartos András: Erdélyi magyar birtokpolitika Venczel József munkásságának tükrében.(1940-1945) Horváth István: Venczel és a székely migráció elméleti keretbe helyezése 12.15-12.30 Kávészünet 12.30 – 14.15 Telegdy Balázs: Venczel József és a bukaresti Szociológia Iskola Veres Valér: Venczel József oktatói és kutatói munkássága a társadalomszerkezet területén a kolozsvári egyetemen Magyari Nándor László: Kirajzások a Székelyföldről. Venczel József Székely népfeleslegéről. Ilyés Szilárd: Venczel József munkássága az Erdélyi Múzeum Egyesületnél Hozzászólások Pozsony Ferenc: Venczel munkásságának szerepe az erdélyi néprajzkutatásban 14.15 Ebéd: állófogadás Venczel József 1913. november. 4-én született Csíkszeredában. Végzettsége szerint jogász, de tudományos munkásságát a szociológia területén fejtette ki, főleg a falukutatás és népességkutatás vonatkozásában. Gazgag közéleti munkásságot fejtett ki a két világháború között. Egyetemi munkássága 1945-től kezdődik, amikor kinevezik a Bolyai Tudományegyetem a statisztika és a szociológia professzorának. Egyetemi karrierjét a politikai üldöztetések szakították meg, Piteşti, Văcăreşti, Nagyenyed, Szamosújvár és Dés börtöneiben raboskodott, 1961. jan. 11-én szabadult. Ezt követően alkalmi munkákból élt, amíg 1969-től Ion Aluaş professzornak sikerült visszahoznia őt az egyetemi szférába, a BBTE szociológiai munkaközösségébe, tudományos kutatói állásba. Itt több kutatásban vett részt, így a Csákigorbón végzett szociológia felmérés anyagát rendszerezte. Onnan került betegnyugdíjba, másfél hónappal halála előtt. Fontosabb megjelent gyűjteményes kötetei: Az önismeret útján. Tanulmányok (szerk. és bev. Imreh István, Buk. 1980); Erdélyi föld – erdélyi társadalom (szerk. és bev. Székely András Bertalan); A falumunka útján (szerk. és bev. Katona Ádám, Székelyudvarhely–Budapest, 1993), Székely András Bertalan zárótanulmányával. (közlemény) Transindex.ro 2013. november 30.Székely András Bertalan: Venczel József, az erdélyi magyarságkutatóAnnak ellenére, hogy a két világháború közötti erdélyi magyar szociológia, társadalom- és művelődéspolitika talán legkiemelkedőbb egyéniségeként tarthatjuk számon, hogy jó néhány – sajnos, többnyire posztumusz – kötetében az életmű legjavát immár kézbe vehetjük, mindmáig nem ismert kellőképp Venczel József munkássága sem szülőföldjén, sem az anyaországban. Benkő Samu akadémikus 1980-ban úgy vélte, Venczelben „a hat évtizedes múltra visszatekintő romániai magyar művelődés egyik legmarkánsabb, ellentmondásosságában is jelentős életművet kigyöngyöző alkotóját” tisztelhetjük, aki egy éppen kialakulófélben lévő tudományágban képes volt túljutni a kísérletezés fázisán, és egyúttal a kutatásból új, elméleti-módszertani alapvetéssel hiteles, máig érvényes következtetéseket felmutatni. A pályatárs, Gáll Ernő az erdélyi szociológiai fogantatású önismeret atyjának nevezte, kiemelve, hogy „a matematikai látásmód és a korszerű demográfiai vizsgálatok úttörője volt.” Nagy Géza pedig – akivel a háború után együtt bővítették ki a magyar tannyelvű oktatás hálózatát az óvodától az egyetemig – a 30-as, 40-es évekbeli erdélyi magyar társadalomkutatás legképzettebb szaktudósának nevezte. Az életút legfőbb állomásai 1913-ban Csíkszeredában született, középiskolai tanulmányait a ma Márton Áron nevét viselő katolikus főgimnáziumban végezte. Már tizenhét éves korában megnyerte A magyar falu XIX. századi irodalmunkban című dolgozatával az Erdélyi Helikon irodalomtörténeti pályázatát, amely tény egy életre meg is határozta elkötelezettségét a falvak népe mellett. 1930-tól a kolozsvári tudományegyetem joghallgatója, egyidejűleg a kincses város Lyceum Könyvtárában munkát vállalt. 1935 és 1940 között az Erdélyi Iskola című folyóirat műszaki szerkesztője meg ifjúságnevelési rovatvezetője. Az 1935-ben megindult és Makkai László Magyarországra távozása után a következő évben átalakított Hitel folyóirat, egyben a belőle kisarjadt mozgalom fő ideológusának és tényleges vezetőjének Venczel Józsefet tekinthetjük. A csaknem egy évtizedig fennállt Hitel az erdélyi magyarság gazdaságpolitikai, társadalomszerkezeti és művelődési viszonyainak feltárásában meghatározó jelentőségű volt. A valóságfeltárás mellett a fiatal értelmiség népnevelésre való felkészítését kívánták szolgálni. Ellentétben a marxista kisebbségtörténet-írás állításaival, a mozgalom kulcsszerepet játszott az 1937. évi Vásárhelyi Találkozó megszervezésében és lebonyolításában, a közösség helyzet- és célmeghatározását szolgálandó. Jómaga „transzszilván diétaként” értelmezte a teendőket, amely később állandó testületté alakulhatott volna az időszerű sorskérdések mentén – szakosztályokkal, a feladatok számbavételével, cselekvési stratégia kidolgozásával, szolgálattevéssel. Az eszmecsere záródokumentumát többek között Tamási Áron és Venczel József öntötte végső formába. 1938–1945 között Venczel az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) statisztikai és birtokpolitikai ügyosztályvezetőjeként is dolgozott. Az önismereti, hungarológiai indíttatású kutatás szociális, művelődési és értelmiségnevelő programmal párosult egész tevékenységében. A tudomány tehát nála sohasem öncél volt, hanem a cselekvést megalapozó eszköz, amely mellé a nagyon tiszteletre méltó morális alapállás, hivatásetika, küldetéstudat adta a többletet. 1940–45-ig a Teleki Pál Intézet tagjaként az Erdélyi Tudományos Intézet tanára, később egyben ügyvezető igazgatója lehetett. A még el nem dőlt sorsú Erdély központi magyar felsőoktatási intézményének alapításakor, kiépítésekor a Bolyai Tudományegyetem jogi és közgazdasági karán 1945–47 között a statisztikai tanszék élén találjuk. Szülőföldje ismételt elszakításának megakadályozása érdekében az áldott emlékű Márton Áron római katolikus püspök vezetésével az 1947. évi párizsi békekonferencia magyar küldöttsége számára memorandum született, amelynek etnikai térképét Venczel készítette. E „bűnét” az új hatalom sohasem felejtette el. Először a katedrájától fosztották meg: 1948-tól az Erdélyi Múzeum Egyesület történeti levéltárát rendezte, fő levéltárosi minőségben. 1950-ben a püspök elleni koncepciós perben őrizetbe vették, majd másokkal együtt elítélték. Tizenegy évet töltött embertelen körülmények között különböző börtönökben, ahonnan bizony megromlott egészségi állapotban szabadult. Ezután még további nyolc esztendeig csupán méltatlan kottamásolói és kerámiafestői munkát végezhetett. Élete utolsó időszakában lehetett módja csak visszakerülni a tudomány közelébe: az akkor már Babeş–Bolyai névre átkeresztelt egyetem szociológiai tanszékén alkalmazta Ion Aluaş professzor, mint egy falukutatási anyag rendszerezőjét, további terepmunkák megszervezőjét. Halála előtt még megadatott neki, hogy a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztési módszerét kidolgozhassa, majd összeállítsa az abba bekerülő címszavak jegyzékét. 1972-ben visszaadta lelkét Teremtőjének. Társadalomszemlélete Venczel társadalomszemléletében egy kétpólusú modell szerepelt, amelyben a dolgozó nép és az értelmiség alkotta az életképes társadalmi rétegeket. Az előbbihez tartoztak a földművesek, iparosok, kiskereskedők és munkások. Az értelmiség – mobilitás útján folyamatos utánpótlást nyerve a dolgozók soraiból – állandóan változik, így hivatott a népvezetésre. Ideáltípusában a népétől sohasem eltávolodó, hanem azért tenni képes és akaró értelmiség a műveltségét népi alapokra helyezve képes a dolgozók és a maga tudásszintjének folyamatos fejlesztésére, végső soron a kisebbségi érdekek megfogalmazására, azok képviseletére és a népszolgálatra. A közös kultúrára épülő, homogén népközösség e modellben konszenzusra talál, amelyben központi gondolat a társadalmi hivatás önkéntes vállalása. A falumunka venczeli értelmezése A korabeli erdélyi magyarság csaknem háromnegyed része falun élt, következésképp megkérdőjelezhetetlen Venczel ama megállapításának helyessége, miszerint „számbeli súlyánál fogva is a legerősebb réteg. Természetes tehát, hogy az erdélyi magyarság népi feladatkörében a legelső helyet foglalja el. Fenntartó erejét tekintve szerepe jól áttekinthető. Az erdélyi magyar társadalomban minden törekvésnek elindító és cél-oka.” Gondolatrendszerében a „falumunka” kifejezés három, egymást kölcsönösen feltételező és egymásra épülő tennivalót takar: a tényfeltáró tárgyi-szellemi falukutatást, a falusi népnevelési, egészségügyi, népszervezési munkaszolgálatot és az értelmiségnevelést. A venczeli életmű egészén végigvonuló jellemző – a társadalomtudomány, a társadalompolitika és az etika hármas egysége – nyíltan vállalt rokonságot mutat Dimitrie Gusti szociológiaprofesszor felfogásával. A bukaresti szociológiai iskola rendszerének tengelyében az ún. sociologia militans, a cselekvő szociológia áll, amelyet Venczel József a maga népközössége szolgálatába állított. Amíg Gustit a román nemzettudomány, Venczelt az erdélyi magyarságtudomány megalkotójának tekinthetjük. A faluszemlélet jegyében, 1941-től kezdődően ő vezette a legnagyobb szabású, monografikus igényű táj- és népkutatást Erdélyben, de a korabeli Magyarországon is. A bálványosváraljai vizsgálat komplex módszere máig korszerű, interdiszciplináris módszereken nyugodott: a statisztika, a szociológia, a néprajz, más társadalom- és természettudományok vegyes metódusával kívánták feltárni a valóság minél teljesebb egészét. A következő években folytatták a terepmunkát, folyamatos konzultáció révén körvonalazódott a falumonográfia, de a front közeledtével teljesen befejezni nem tudták, csak részanyagok kerültek közlésre a Hitelben. Venczelnek egyetlen, életében megjelent kötete (Az erdélyi román földbirtokreform. Erdélyi Tudományos Intézet, Kolozsvár, 1942), de a megelőző résztanulmányai is a magyarság számára végtelenül diszkriminatív romániai földreformot elemzik. Az EMGE keretében harmincfős kutatócsoport dolgozott a keze alá, így valóban széles körű adatokkal tudta bizonyítani az impériumváltás utáni birtokszerkezet-átrendezés lefelé nivelláló és nemzetiségellenes voltát. A politikai és nemzeti elfogultság, és nem a gazdasági-társadalmi szükségszerűség, ami vezérelte az akkori döntéshozókat, amely sem a középbirtokosságot, sem az egyházi, községi, közbirtokossági, iskolai és alapítványi birtokot nem kímélte, ha az magyar volt. Székelyföld több évszázada nem volt képes minden ott lakót eltartani, az ott született agrárnépfelesleg kérdését a szülőföldje iránt elkötelezett Venczel József szintén több írásában vizsgálta. Nem csupán felmért, hanem javaslatokat is kidolgozott a föld eltartó erejének, népe vertikális és horizontális életterének a növelésére. Nemzetvédelem Felfogásában a művelődéspolitika egyenértékű a gazdaságpolitikával, elsődleges célja pedig a nemzetvédelem. Nem véletlen, hiszen a korabeli román politika a nyílt beolvasztás, a személyek „visszarománosítása”, az ún. kultúrzónák kialakítása, különböző numerus claususok útján mindent megtett a magyarság gyöngítésére, számának apasztására. Venczel József látókörébe tartozott mind a tömbmagyarság, mind a szórványok és a nyelvszigetek védelme. Az evolúció, a lassú, de tudatos építkezés híve volt. A megőrizve haladás, a cselekvés és a hagyománytisztelet egyidejű megléte, a család, a faluközösség, az iskola, az egyház, a civil szerveződések, a nemzet, vagyis az elsődleges és másodlagos közösségek szerepének párhuzamossága, a társadalmi szolidaritás kereszténydemokrata alapelve mind-mind átszövi Venczel József gondolati és gyakorlati rendszerét. Transzszilvanizmusa Transzszilvanizmusában mindez jól megfér az együtt élő népek és hitvallások tiszteletével. A toleranciát nem csak írásai tükrözik. Észak-Erdély visszatérése után memorandumot készített több magyar értelmiségi – közöttük Venczel –, és átnyújtotta 1940 szeptemberében Teleki Pál miniszterelnöknek. A dokumentumban egyfelől bizonyos magyar autonómiát javasoltak az anyaországon belül az erdélyi magyarságnak, másfelől különböző román nemzetiségi intézmények felállítását szorgalmazták. Ezen túlmenően kívánatosnak tartották, hogy minden középiskolában vezessék be a román nyelv és népismeret tanítását, s hogy a vegyes lakosságú vidékekre csak jó románnyelv-ismerettel rendelkező tisztviselőket nevezzenek ki. A venczeli életmű zöme máig korszerű, hisz szaktudományos alapokra épül, elmélet és gyakorlat egységét valósította meg, s ott találjuk benne azt a morális többletet, ami, ha hiányzik egy társadalomkutatóból, öncélúvá válhatnak vizsgálatai. Eredményes társadalompolitika ma sem létezhet alapos kutatás és elemzés nélkül. Amelyik kormányzat a népesség megtartását, a népegészségügyet, a szociálpolitikát, az oktatás-nevelést és a kultúrát nem stratégiai ágazatként kezeli, a maga jövőjét ássa alá. (A szerző 2013. november 4-én Csíkszeredában a Venczel József születésének századik évfordulója alkalmából szervezett ülésszakon elhangzott, másnap Sepsiszentgyörgyön is bemutatott előadásának szerkesztett változata – SZ. A.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. szeptember 12.Amitől múlik a fájdalomAnnyit dideregtem a román határon, hogy elmondhatom azt is immár, voltam egyszer nagy legény is a sok „baráti ország” sorompójánál. Úgy adódott 1988 kora tavaszán, hogy a szekuritáté, magyarul a román titkosszolgálat Kovászna megyei főnöke azt mondta, szép idő van, vegyem ki az útlevelet, és most menjek Magyarországra. Ez ugyebár kiküldés volt, nem kiküldetés. Meg sem álltam az Esti Hírlap szerkesztőségéig. Történt, hogy a Kisebbségi Hivatalnál dolgozó Székely András Bertalan barátom telefonált, lenne-e kedvem leruccanni a baráti Jugoszláviába. De mennyire, hogy lenne! Ahhoz viszont kellene egy vízum is a román útlevelembe. Na, akkor nőttem túl a határon. A külügy telefonozott bizonyos helyre a határon, onnan telefonoztak másik bizonyos helyre Eszékre. Kocsival vittek, a határon vártak, a határőr tisztelgett mosolyogva, kezet nyújtott, érezzem jól magam. Mondtam, rajtam nem múlik. Ott várt kocsival egy magyar hölgy, ott is kezeltek, senki nem kért útlevelet, vízumot. Csörgics Jóska várt Eszéken, mutatta az új verseit, igen a szállodát, a szobámat. Mindehhez hozzá kell tennem, hogy bizony odalenn, délen nem éppen így bántak az egykor 400 ezer bácskai, újvidéki, mára ugyanvalós megfogyatkozott magyar emberrel. És akkor még hátra volt a jugoszláviai polgárháború. Irodalmi verseny volt, bíráló bizottságba osztottak be. Bor, búza, barack, kurta farkú malac, volt ott minden. És hát vittek vidékeket látni. Módot találtak arra is, hogy kivigyenek Ludaspusztára. Gyönyörű vidék, az szent igaz. Tanyacsárda, bogrács, csupa jó szó és magyar. És székely. A nyári estében hamar ébred a nóta. És a tapintat mellett érdeklődtek Erdélyország felől, a székelyekről. Akkor egyszer csak megszólalt egy tanárnő. Sóhajtott is mosolyogva, és az a mosoly fáj ma is. – Könnyű a székelyeknek. Nekik legalább van himnuszuk. Megkérlek szépen, ha nem esik nehezedre, énekeld el nekünk, jó? Ennél nehezebbet nem kérhetett volna. Ugyanis én 22 év alatt egyszer sem bírtam énekelni a himnuszainkat. Szakadt ketté a torkom. De ott, Ludaspusztán kötelességem volt. Mert nekünk, székelyeknek könnyű a himnuszainkkal, zászlainkkal... Az a tanárnő félrehívott aztán az éjszakai ég alatt, nem csókolózni. – Ordíts egy óriási nagyot, attól elmúlik az a fájás. Na, ketten: MAGYAROOOOK! Czegő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. május 6.CsillaglövőA szeretet talajából… A hármasfalui Sándor János fafaragó, nyugalmazott tanár egyik faragott képének a címe A csillaglövő, ami azt jelképezi, hogy ha valamit nagyon akar az ember, akkor képes megvalósítani – még a csillagot is le tudja lőni. Műhelyében és helyi kiállításán csodás faragásokat láthattunk, de keze munkáját dicséri a székely-szentistváni kultúrotthon előtt az aradi vértanúk emlékére felállított tizenhárom kopjafa is. Vésője alatt népballadák elevenednek meg, kifaragta a Kárpát-medencét, a magyar hazát, amelyben minden magyar benne van, a Felvidéktől Erdélyig, a Délvidéktől Kárpátaljáig, a Bocskai- címert, a kis magyar címert, tányérokat népmesei és balladai motívumokkal. Ilyen például az Alfától ómegáig, rajta a keresztre feszített Krisztussal (jelenleg a pécsi múzeumban található). Keze alól Krisztus áldozatának számos jelképe került ki, van pünkösdjelkép, virágvasárnap-jelkép, bibliai jelenet, a négy evangélista szimbolikus képe. A Fába faragva a történelmi Magyarország címerei a Magyar Nemzeti Könyvtárban című, háromnyelvű – magyar, német, angol – kötetben találhatók meg a Széchényi Múzeumban kiállított, a történelmi Magyarország faragott címereinek fényképei. A faragott csodákat bámulva különösen megkapott az egyik kép, amely egy puskatusra feszített Krisztust ábrázol. A művész szerint azt jelképezi, hogy az emberiség a háborúk által keresztre feszíti önmagát a sátán, a gonosz erők hatására. A fában egy nagy fekete szív is látszik, amely a gonoszságot, az ördögi gondolatokat jelenti, amik által az emberiség háborúkkal pusztítja önmagát. Ezzel jár az éhínség, ezért van a keresztre feszített gyomra a gerincére rászáradva. Megfaragta a tavasz jelképét is, amikor az avarból kilép az új élet, és szerelmes kis lepkék röpködik körül, és erre a szeretetre, örömre a Nap, a fény, az istenség adja az áldását. Számos faragás központi eleme az életfa, mint ahogyan gyakori elem a Nap és a Hold is. Mint mondta, a fényről van szó, de nemcsak a fényről, mert a Nap és a Hold nemcsak a fényt jelképezik, a Nap férfi-, a Hold női jelkép. A kettőt együtt ábrázolja, mert amint a jó a rossztól nem választható el, a nő és a férfi is egymáshoz tartozik. Székely András Bertalan méltatása szerint "élet-fafaragásai a szeretet talajából nőnek ki – gyökerük sok esetben maga a szív –, termésük a szeretetmag, amelyre két szerelmes madár száll le, fölötte pedig az áldást osztó nap sugározza minden élet lényegét, a fényt. Pávái csőrén kivirágzik az élet, kiéneklik a szeretetüket, átadván egyik a másiknak, jelképezvén a folytonosságot, amely természetszerűleg jut el Istenhez". "Isten felszólítására nem lehet néma maradni" Sándor János nyugalmazott tanár. Homoródvárosfalván született, évtizedekig tanított, kultúrházat vezetett, tavaly nyáron a makfalvi gyermek-alkotótáborban vezette be a környék gyermekeit a fafaragás tudományába. A fa és a faragás szeretetét édesapjától örökölte. 1961-ben került Hármasfaluba, frissen végzett pedagógusként helyezték ide, helyettes tanárként dolgozott itt több mint tíz évet, később átszervezés miatt Cséjére került újabb tíz évre, majd Makfalvára helyezték, ahol faragni is tanította a gyermekeket, és minden tanév végén kiállítást rendezett a gyermekek munkáiból. Idejének nagy részét a műhelyében tölti. Legsürgősebb munkái közé tartoznak azok a kopjafák, amelyeket a szolgálati idő alatt elhunyt három makfalvi polgármester és kibédi alpolgármester emlékére állítanak fel. Ezeket május 7-én, a székely majálison avatják fel. Kopjafákat készít a székely vértanúk emlékére is, amelyek felállítását augusztus 20-ára tervezik. Ezeken kívül magánrendelései is vannak. Ottjártunkkor éppen egy fogyatékosokkal foglalkozó debreceni alapítványnak, A fény felé elnevezésű civil szervezetnek készített egy faragást, a feltámadás és újrakezdés szimbólumát. Egy életfát ábrázol, rajta egy főnixmadárral, amely az ölében tart egy fogyatékos embert. A főnixmadár a napba néz, összeég és hamvaiból újra feltámad. A munka a feltámadás, az újrakezdés jelképe. Művészi hitvallását ekképp fogalmazta meg: a gyümölcshozó fák kapaszkodnak, gyökereikkel egyre csak kapaszkodnak a szülőföld megtartó és tápláló rögeihez. Gyökereiben újul meg a fa. Az elszáradó ágak bogos anyagot ajándékoznak az örökkévalóságnak, hogy legyőzhessük általuk is az enyészetet, az elmúlást. E mellett az ajándék mellett nem tud elmenni a művész anélkül, hogy ne róná be az évgyűrűkbe mulandó élete nyomait. Talán másoknak is jelentenek valamit e jelek, hisz az elmúlás megtartó, élő hittel vértez fel mindannyiunkat. Isten felszólítására nem lehet néma maradni. Ha a fa erezetébe írta be a Gondviselő üzenetét, akkor számunkra közkincsként tolmácsolja a megszólított művészi lélek ezen üzenetet, olvashatóvá, érthetővé teszi, olvassák ez évgyűrűk. Lélekszólító imádságait olvassák, e fába faragott imádságokat, mint néma, szívünkben melegen dobogó csendes könyörgéseket. Művészetének elismeréseként Bocskai- díjjal tüntették ki, meghívást kapott a hannoveri világkiállítás magyar pavilonjába, a bicentenárium alkalmából megfaraghatta az Országos Széchényi Könyvtár számára a történelmi Magyarország hatvanhárom vármegyéjének címerét. 2014-ben Makfalva község díszpolgárává avatták. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2016. július 18.Gondolatok a Honismereti AkadémiárólA Honismereti Szövetség 44. alkalommal szervezte meg Csongrád megyében, Makón az Országos Honismereti Akadémiát, mintegy 150 résztvevővel. Amióta csak lehetőség van rá, a szervezők minden alkalommal meghívják a határokon túl működő honismerettel (is) foglalkozó személyeket. Erdélyből, Délvidékről mindig jelen vannak legalább négyen-öten, sőt az előző helyről többen is, de a Felvidékről ezen az évi egy alkalommal rendezett egyhetes, igen tartalmas programon az utóbbi tíz évben csak egyedül veszek részt. (Azelőtt még a Lévai járásból két-három megszokott és megszállott személy ott volt). Pedig hát én is a drága szabadidőmet (és az utóbbi években már a pénzemet is, mivel fizetni is kell) áldozom rá, de hiszem és tudom, hogy ezek nélkül az egyhetes nyári továbbképzésnek is nevezhető programok nélkül már lehet én is lemondtam volna az itthoni honismereti teendőimről. Nemcsak óriási élményt ad a négy napon keresztül reggeltől estig tartó konferencia, majd a mindig más megye nevezetességeinek megtekintése, de a kapcsolatokon kívül főleg ismereteket szerezhet az ember az évente mindig más történelmi, honismereti tudománytárból. Mindig csodálattal és elismeréssel tapasztalom, hogy az anyaországban nemcsak megyei, de helyi szinten is mennyire fontos a honismereti mozgalom bővítése, generációktól generációknak való átadása. A Honismereti Szövetség ugyanis ezen a nyári programon kívül minden évben őszi háromnapos tematikai találkozókat is szervez, és ifjúsági programmal, vetélkedőkkel, pályázatokkal mozgósítja a fiatalokat, középiskolásokat, egyetemistákat. Természetesen ide is hívják a határon túli diákokat is (és itt sem nagyon veszünk részt). Megvallom, itt döbbentem rá – sok évvel ezelőtt – hogy számunkra mennyire fontos lenne a honismereti mozgalom szerveződése, következetes felvállalása. Jómagam is ennek hatására indítottam el a regionális honismereti társulást 15 éve (kezdetben kulturális társulás céllal). Azt is tudatosítottam, hogy a honismeretbe – a mi helyzetünkből kiindulva – szinte minden beletartozik, amit magyar, nemzeti vonalon teszünk, de mégis tudatosabb átgondolással kellene megalapozni honismerő ismereteinket. Mire is gondolok? Falvainkat járva szomorúan tapasztalom, hogy még a települések „legfontosabb emberei” (tanító, pap, polgármester) sem ismerik a falujuk, városuk történetét, értékeit, múltját. Helytörténeti kiadványok szempontjából pedig tényleg nagyon szegények vagyunk. Pedig talán mindennek ez az alapja: az egészséges önbecsülésnek, az identitástudatnak, a lokálpatriotizmusnak. Persze, kivételt képeznek itt a jó példák, mert azért vannak, például ahol már megmentik a község kultúrájának értékeit (tájházak, kiadvány, jelképek, stb.), ott már tettek valamit azért, hogy a múltra alapozva a jövőt is építsék, bármilyen kis településen is. Nos, ezeken a fenti gondjainkon mindig eltöprengek, hogy miként is lehetne változtatni. Vannak programjaink is, akár országos viszonylatban is, de nem elég pár jó példát elmondani. S ilyenkor mindig előjön az oktatás, hogy talán ott kellene elkezdeni a honismerettel való foglalkozást. Nem vagyok pedagógus, mégis mindig ott kötünk ki ennél a témakörnél is, hogy mit tesz az iskola, mert ott még fogékonyak a gyermekek az ilyen ismeretekre is. Sajnos, itt sem dicsekedhetünk. Mi évente szervezünk honismereti vetélkedőt, általában helytörténeti témával is, de míg a Párkányban megszervezett vetélkedőre a vágsellyei magyar iskolából eljönnek, a párkányiak nem jelentkeznek, a környékről pár iskola ha részt vesz, pedig csodálatos dolgokat tárnak fel a diákok, s élvezettel teszik. Hogy a legjobb példát említsem, az érsekkétyi egyházi alapiskola felső tagozatos diákjai nemcsak helytörténeti anyagot dolgoztak fel már, de az I-II. világháború emlékeit is, méghozzá a nagyszülőktől, dédszülőktől, de van, hogy helyi egyházi levéltárból is. A pedagógusok gyakran azzal mentik ki magukat, hogy ilyen vetélkedőre nem kapnak kreditpontot. Na itt kérdezem meg, hogy akkor kit hibáztatunk, hogy gyermekeink, felnőttjeink, értelmiségünk egy része még a szűkebb szülőföldjét sem ismeri, tiszteli, becsüli? Persze, nem szabad és nem lehet csak a pedagógusokra hárítani mindent. Valamennyiünknek feladata van ezen a téren. Nem szabad a magyar kultúránkat kipipálni egy falunapi rendezvénnyel, fesztivállal. Az írásom apropóját az Országos Honismereti Akadémia adta, de sajnos itt is tapasztaltam megdöbbentő dolgot. Részt vettem azon a szekcióülésen, ahol a magyar történelem oktatása volt a téma határokon innen és túl. Az egyik nagyvárosi szakközépiskola tanára arról is beszélt, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek történetét hová vezetik vissza. Az ott élő szlovákokról ez hangzott el: a IX. századtól élnek együtt a Felvidéken a magyarokkal, ezt így tanítják. Azt hittem, nem jól értem az alig 40 körüli középiskolai tanárnőt. Ezután az erdélyi, majd egy hazai magyar gimnázium pedagógusa következett. Ők a realitásnál mAradtak, sőt a szegedi tanár nagyon szép példáját hozta fel az összetartozás gyakorlati megvalósításának, amit nem a tankönyvekre alapoznak. Jómagam nem pedagógusként nem szólaltam meg, de az adrenalinszintem igen magasra szökött. Csak akkor nyugodtam meg valamennyire, amikor Székely András Bertalan kisebbségkutató, egykori államtitkár helyretette a nagyon téves információt, erős kritikát mondva a még mindig kommunista oktatásról Magyarországon. Tőlünk egy ipolysági tanár levelét ismertették, aki viszont a történelemtanítás hazai valóságát tárta az érdeklődők elé. Mindebből az következtethető, hogy van mit tenni odaát is, de nálunk még inkább, mert sajnos itt az idő, az érdeklődés, a feledés, és a beolvadás órája gyorsabban ketyeg. Dániel Erzsébet - Felvidék.ma lapozás: 1-20
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
